Profitline.hu: Segíti a menekülteket a Futureal-Cordia-HelloParks cégcsoport

Hírek

2022.03.08.

Maglod Cam 10vv 2

Több száz millió forinttal, lakhatással, menedékszállással és óvodával is segíti az ukrajnai menekülteket a Futureal-Cordia-HelloParks cégcsoport.

A vállalatcsoport hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy 300 millió forinttal egészíti ki a munkatársai által összegyűjtött adományokat. Ezzel az összeggel a humanitárius kezdeményezéseket támogatják három országban: Magyarországon, Lengyelországban és Romániában.

Emellett a vállalatcsoport felméri, hogy a tulajdonában lévő épületekben hol tudnak helyet biztosítani humanitárius tevékenységek számára. Lengyelországban – Gdanskban, Wroclawban és Varsóban – már meg is kezdődött az épületek átalakítása, valamint átmeneti óvoda és szállások létesítése a menekülteknek.

A Cordia térítésmentesen felajánlja az üresen álló budapesti bútorozott bérlakásait rászoruló menekült családoknak. Emellett felhívást tesz közzé a Cordia vevői között azzal, hogy aki megteheti, szintén nyújtson lakhatási lehetőséget az érintetteknek, illetve támogassa a krízis kezelésén dolgozó segélyszervezeteket – áll a közleményben.

A cégcsoport együttműködik több, az Ukrajnából menekülőket segítő humanitárius segélyszervezettel és egészségügyi szervezettel – jelezték.

A teljes cikk a profitline.hu-n olvasható.

Mondd el másoknak is!